DxOMark – segítség szenzorok összehasonlításához

Egy tükörreflexes fényképezőgép megvásárlása alapos megfontolást igényel, hiszen áruk kifejezetten combosnak mondható a magyar fizetések viszonylatában. Főleg, ha felsőkategóriás fényképezőgépben gondolkozol, mely az egymilliós összeget is simán elérheti. Ilyen esetben jól jöhet a DxOMark.com weboldal számodra! A DxOMark csapata a fényképezőgépek szenzorjait teszteli, saját laborjuk által kifejlesztett módszerekkel. FIGYELEM: nem a fényképezőgépet tesztelik, csupán a képérzékelő szenzor teljesítményét! Így az ő ranglistájuk nem a fényképezőgépeket rangsorolja, hanem csak a bennük található szenzort. Ráadásul a végső (JPG) képalkotást a szenzoron kívül sok egyéb is befolyásolja, pl. a szenzor köré épített elektronika (képfeldolgozó processzor), a képfeldolgozó algoritmus (JPG képfeldolgozás paraméterei és az alkalmazott képkorrekciók) és maga a fényképezőre épp felrakott objektív is. A tesztjeik csak azt mutatják meg, hogy milyen képminőséget lehet kinyerni egy adott szenzorból (RAW fájl), kontrollált körülmények között.

Így a weblapjukon található rangsoroknál a fenti gondolatokat mindenképp vedd figyelembe, a DxOMark tehát egy objektív listát próbál készíteni a gépekbe épített szenzorok teljesítményéről.

Mi értelme van annak, hogy nem az összképet tesztelik objektívestől, elektronikástól? Egyszerűen az, hogy segíti a céltudatos vásárlást márkától függetlenül. Vegyünk egy konkrét példát. Tegyük fel, hogy olyan fényképezőgépet szeretnél vásárolni, mely alacsony fényviszonyok között is jó képeket készít! Számodra ez a legfontosabb, mert mondjuk koncerteken vagy sporteseményeken fotózol, esetleg esküvőkön vaku nélkül szertartásokat örökítesz meg, vagy otthon dokumentálod a kisgyermeked mindennapjait (szintén vaku nélkül, beltéren, gyengébb fényviszonyok között). Mondjuk nem vagy elkötelezett híve egyik márkának sem, de a Canon és Nikon között szeretnél választani, mert hallottad, hogy ők ketten a legkedveltebbek a tükörreflexes piacon. Árban is vegyünk egy konkrét sávot, legyen 400-600.000 Ft között, amit fényképezőgépre áldoznál.

Ha kíváncsi vagy, hogy mely szenzorok dolgoznak a legjobban a fenti feltételek mentén, akkor végezd el az alábbi szűrést:

A DxOMark főoldalán klikkelj a „CAMERAS” menüpontra, itt találod az összes általuk tesztelt szenzort. Ekkor a jobb oldalon már meg is jelenik az aktuális ranglista, melyet a Hasselblad X1D-50c vezet a maga kb. kétmilliós árával, ennyiért hihető is, hogy kiváló szenzort építenek egy fényképezőgépbe.

Aktuális szenzor rangsor – DxOMark, 2019 .szeptember

Most klikkelj a jobb oldalon lévő „EXPLORE SENSOR DATABASE” ikonra, így megnyílik az adatbázis egy szűrhető felületen.

Válaszd ki a Nikont és a Canont (1-es karika), hogy csak ezeket a márkákat mutassa, majd állítsd be, hogy milyen árú fényképezőgépeket listázzon (2-es karika). Mi most 400.000 és 600.000 forint közötti képet szeretnénk vásárolni, így mostani árfolyamon számolva az nagyjából 2.000 $-t jelent, mint felső árplafon. Az adatbázis a fényképezőgépek megjelenésekor publikált hivatalos induló árat tartalmazza, s mint tudjuk, minden műszaki cikk hajlamos veszíteni az értékéből, ezért írjunk be 2.000 helyett 2.500 dollárt, hiszen az anno 2.500 $-ba kerülő gépek is szóba jöhetnek számunkra.

A megjelenés dátumát pedig mondjuk változtassuk úgy, hogy 2014 és 2019 közötti gépeket listázzon (3-as karika), ezzel lényegében azt mondjuk meg, hogy nem szeretnénk 5 évnél régebben megjelent fényképezőgépet vásárolni. Persze lehetsz megengedőbb, hiszen a mai napig lehet kapni öregebb gépeket (főleg használtan), de mi most kalkuláljunk 5 évvel.

A lista alapértelmezésben az összesített pontszám alapján van rendezve, ám számunkra az alacsony fényviszonyok közötti fotózás az izgalmas, így a „Sport” oszlopra kell klikkelnünk, hogy az alapján kapjunk egy végleges sorrendet:

Itt azt láthatod, hogy a Nikon Z6 az első helyen áll, viszont az tükör nélküli (MILC) fényképezőgép, így nézzük a soron következőket, melyek már tükörreflexes gépek. A lista szerint a legjobb választás a Nikon D750 és a Canon EOS 6D Mark II (4-es karika). Ezek a szenzorok nagyon hasonlóan teljesítenek rossz fényviszonyok között, körülbelül 2.900-as ISO értéknél kezdenek el zajosodni a képek. A pontszám értelmezéséről lejjebb olvashatsz bővebben!

Ezután ha rákeresel az interneten a gépekre, láthatod, hogy nagyjából így alakulnak az aktuális árak (2019 szeptember):

Nikon D750 – 390.000 – 410.000 Ft

Canon 6D Mark II – 420.000 – 460.000 Ft

A Canon tehát kicsit drágább, ő 2017-ben jelent meg, a Nikon pedig 2014-ben. Nincs más hátra, mint rákeresni google-ben a fényképezőgépekre, elolvasni néhány tesztet (magyar nyelven is találsz bőven), s eldönteni melyiket szeretnéd. Szerintem mindkét gép kiválóan alkalmas az általunk definiált célokra!

Válassz közülük bátran!

Mit is jelentenek a szenzorokat rangsoroló kategóriák és mik azok a számok?

Sports: 

Ez a pontszám azt vizsgálja, hogy mennyire lesznek zajosak az elkészült képek alacsony fényviszonyok között. Minél magasabb ISO értéket állítasz be, annál zajosabb (szemcsésebb) fotókat fogsz kapni. Az itt található érték azt mutatja, hogy mekkora ISO értéknél éri el a gép a 30 decibeles Jel-zaj viszonyt (SNR), feltéve, hogy megtart egy 9 EV-s dinamika tartomány és 18 bites színmélységet. Ha az előző mondatból semmit sem értettél, nincs semmi gond, elég annyit megjegyezned, hogy az itt található számhoz közeli ISO érték beállításánál még elég jó képeket produkál a szenzor. Azaz a Nikon D750 és a Canon 6D Mark II is körülbelül csak 3200-as ISO beállításnál kezd el zajosodni, ami remek teljesítmény!

Portrait:

A portré pontszám a portréfotósoknak próbál segíteni, elsősorban stúdió fotózás környezetben. A pontszám a színmélységet méri, azt mondja meg, hogy adott ISO beállítás mellett milyen sokféle színt tud megkülönböztetni a szenzor, mennyire lesz színgazdag az elkészült fotó! A 22 bites érték már kiváló teljesítményt takar.

Landscape:

A tájkép pontszám a természetfotósok által fontosnak tartott dinamika tartományt méri. Azt mondja meg, hogy a szenzor egy adott ISO beállításnál milyen tág tartományt tud rögzíteni fényesség tekintetében. Azaz mekkora palettát tud megjeleníteni a legfényesebb és legsötétebb pontok között. A 12-es EV érték itt már jónak mondható.

Megjegyzés:

Felmerülhet benned, hogy mennyire megbízható a DxOMark mérési rendszere. Az interneten rengeteg cikk és fórum szól erről. Ha például rászűrsz a Nikon és Canon gépekre, s összpontszám szerint kilistázod őket, akkor azt láthatod, hogy az első 10 találatból 9 Nikon gép, és csak egy Canon fér bele a TOP10-be éppen tizedikként. Felmerülhet a vád, hogy a DxOMark tesztelése erősen a Nikon felé húz. Nos, rengeteg utána olvasás után számomra úgy tűnik, hogy a Nikonokba szerelt szenzorok tényleg kicsit jobb teljesítményűek. Mondom ezt úgy, hogy én Canon-os vagyok… A trükk egyébként ott van, hogy elég erős hangsúlyt fektetnek a tesztek során a dinamika tartományra, amiben a Nikon gépek tényleg jobbak, így az összpontszám is kissé feléjük húz. A Canon gépek magasabb ISO-n hajlamosabbak leromlani a dinamika tartományt illetően.

Viszont nem szabad elfelejteni, amit a cikk elején már írtam, hogy a teszt csak és kizárólag a szenzor teljesítményét méri, semmit sem mond a fényképezőgépből kijövő JPG képről, melynek elkészülte függ az objektívtől, az elektronikától, a képalkotó algoritmustól. Simán lehet, hogy a harmadik helyezett Canon 6D Mark II képeit sokkal szebbnek találod az első két Nikon gépnél. Ezt az adatbázist szerintem érdemes használni, de csak arra, hogy segítsen belőni számodra, hogy mégis mely gépek teljesítenek a legjobban színmélység, dinamika tartomány és magas ISO tekintetében!

További tippeket olvashatsz a Fotózás lépésről lépésre e-könyvben!