Sima liba volt… Viszont van 2 hiba benne. Van egy kérdés, ami azt kérdezi milyen záridővel készült a bal oldali kép. Ha az 16s lenne sz@rrá égne a kép 😉 A másik az objektív legélesebb beállítása… Mindig rekesz középértéken a legélesebb (ez nem a mélységélességre vonatkozi) 9-11-13! De amúgy jó kis teszt 🙂
Köszi a két észrevételt. A bal oldali kép egészen biztosan 16 mp-es záridővel készült, ugyanis én készítettem a Petőfi hídon 🙂 A másik kérdésnél sincs hiba szerintem, a lehetséges válaszok közül egyértelműen a két fényértékkel lejjebb a jó választás, de úgy pontosabb lett volna, ha azt írom hogy „körülbelül két fényértékkel” lejjebb.
Addig ok, de attól még csalóka, mert valaki 1 másodpercessel is megoldja és így néz ki akkor kinek lesz igaza? Ott este néha főleg sietni szoktak, egy autó is elég.
Ezt senki nem oldja meg 1 másodperccel, mivel az autó fénye teljesen átszeli a kompozíció egészét ami legalább 2-300méteres szakaszt ölel fel. szerinted van olyan autó ami ekkora távot átszel 1 másodperc alatt? Tehát 1sec-nél csak igen rövid lenne a fénycsík, és a kocsi is rajta lenne a képen. Értelem szerűen nem 1000km/órával haladnak a kocsik az autópályán.
Köszönöm a lehetőséget! Elég rossz lett az eredmény, de örültem annak amit tudtam.Csak 2 hónapja foglalkozom vele.
Remélem lesz még, mert ebből is sokat tanultam. 😊
Egész jó kis teszt volt. Viszont egy kérdéssel akadt problémám, mert a fényképészet vagy fotótechnikai ismeretek szempontjából teljesen irreleváns. Ez volt az: „Milyen fényképezőgép látható a fenti képen?”
Kedves Kvízkitöltők!
A mai napra (2020. február 11.) meghirdetett sorsoláson a 13.07-kor írt hozzászólás lett kisorsolva, így a szerencsés nyertes Dobay Erzsébet. Nyereménye a Fotózás lépésről lépésre e-könyv és a hozzá tartozó 2db e-füzet illetve a fotózás utómunkát bemutató videó! Az értesítő emailt már el is küldtem számára!
Remélem tetszett a kvíz mindenkinek, sokan írtátok, hogy tanulni is jó volt belőle!
Üdv!
Illés Dani
Nekem csak egy talált (törött s megragasztott) Cmenám volt, elég több ezer képre (5 fióknyi!) aztán örököltem egy OLYMPUS CAMEDIA digital camerat D-535 Zoom 3.2 megapixel. Az utóbbiból több ezer gyönyörű felvétel PC-n (Plitvicei tavak [all in] „szép kertünk” képei és az életünk).
Nem lehettem sem természet-, sem asztrofotós, csak ember, „ombre”, teljes nicknevemen „S – ombre – ro” az Univerzum egyik legszebb galaxisa után, amelyet az IAU mindig a legszebbek közé szavazott!
A két nagy szerelmem mindig is a Természet és a csillagos égbolt volt!
Érettségi jutalonkönyvem címe: „A tengerfenéktől a csillagokig” – a tanáraim még tudtak valamit rólam! ?
12 a 20-ból. Néha elbizonytalanodtam, így persze nem arra kattintottam amire gondoltam eredetileg. De köszönöm a lehetőséget, mindig tanul az ember valamit ???
Amatőr fotósként és DSLR gépet bár manual módban szoktam használni, így az alapokat tudom, de volt amiben nem voltam biztos, és tanultam belőle. Szuper!
15/20 …. az 5 rontott kérdésből egyet abszolút nem tudtam, a többi 4 rontást inkább kapkodás eredményezte, … de ez van, ha valaki nem gyakorol folyamatosan. Amúgy tetszett a teszt 🙂
12/20…Jók voltak a kérdések, mert tanultam újakat. Tetszett, hogy a kiértékelést rögtön láthattam. Szívesen megismételném a kitöltését, hogy gyakorolhassak.
17 jó válasz a 20-ból!
Szerintem a kérdések többsége tényleg az elméleti alapfogalmakra megy rá, néhány laikusnak nem könnyű kérdés van benne, mint az eszközfelismerések (hát én pont nem ezt rontottam el, hanem azt amit elvileg tudnom kéne :D)
A „Melyik blende beállításnál adja egy objektív a legélesebb képét? ” kérdés külön tetszik, mivel nem csak elrontottam, de azóta se értem, tehát rámutatott egy hiányosságra.
Kedves Kvízkitöltők!
A mai napra (2020. február 12.) meghirdetett sorsoláson a 09.41-kor írt hozzászólás lett kisorsolva, így a szerencsés nyertes Henrietta. Nyereménye a Fotózás lépésről lépésre e-könyv és a hozzá tartozó 2 db e-füzet illetve a fotózás utómunkát bemutató videó! Az értesítő emailt már el is küldtem számára!
Jó fényeket mindenkinek!
Illés Dani
Kedves Kvízkitöltők!
A mai napra (2020. február 13.) meghirdetett sorsoláson a 21.29-kor írt hozzászólás lett kisorsolva, így a szerencsés nyertes Tábi Norbert. Nyereménye a Fotózás lépésről lépésre e-könyv és a hozzá tartozó 2db e-füzet illetve a fotózás utómunkát bemutató videó! Az értesítő emailt már el is küldtem számára!
Jó fényeket mindenkinek!
Illés Dani
Rendkívül butácska teszt volt, a kérdések 80%-át gyakorlatilag józan paraszti ésszel is meglehet válaszolni mert leolvasható a fenti ábrákból, még azoknak is akik sosem láttak fényképező gépet. pl: „Pontosan mi a legnagyobb tárgy a fenti képen?” …erre ott vannak méret szerint kipakolva a CMOS érzékelőlapok. Simán belehet volna rakni a középformátumot is melléjük ábrák nélkül, sokkal viccesebb lett volna a dolog! 20/20
Apám sokat fotózott Ő még maga hívta elő a filmeket, és készítette a nagyításokat akkor figyeltem, de én nem sokat fotóztam életemben, talán 10 tekercset régen, és vagy 10 éve gép sem nagyon volt a kezemben, bár az ismerősökét meg szoktam nézni, ezért a 16 talán nem rossz. Ma már csak néha egy-egy kép a telefonon.
A „Mi történik ha ISO 100-ról ISO 800-ra változtatod a beállítást?” kérdésre a helyes válasz 4x lenne. 100, 200, 400, 800 így csak 4x nagyobb lesz az érzékenység és nem 8x
Az egyes ISO lépések között kétszeres érzékenységbeli különbség van. ISO100-ról ISO800-ra három lépésben érünk el, s minden lépésnél kétszeresére nő az érzékenység, ezért kettő a harmadikon adja a végeredményt, ami 2x2x2 = 8. Tehát 8x a jó válasz.
2020-02-09 @ 15:11
13/20, kicsit nehéz volt.
2020-02-12 @ 20:02
7/20 Van mit tanulnom! ?
2020-02-15 @ 08:17
Nem gondoltam, hogy elméletben ilyen jól megy. Már csak a gyakorlat kell hozzá. ? Tetszett…
2020-02-19 @ 11:27
Sima liba volt… Viszont van 2 hiba benne. Van egy kérdés, ami azt kérdezi milyen záridővel készült a bal oldali kép. Ha az 16s lenne sz@rrá égne a kép 😉 A másik az objektív legélesebb beállítása… Mindig rekesz középértéken a legélesebb (ez nem a mélységélességre vonatkozi) 9-11-13! De amúgy jó kis teszt 🙂
2020-02-19 @ 20:03
Köszi a két észrevételt. A bal oldali kép egészen biztosan 16 mp-es záridővel készült, ugyanis én készítettem a Petőfi hídon 🙂 A másik kérdésnél sincs hiba szerintem, a lehetséges válaszok közül egyértelműen a két fényértékkel lejjebb a jó választás, de úgy pontosabb lett volna, ha azt írom hogy „körülbelül két fényértékkel” lejjebb.
2020-04-21 @ 00:31
Addig ok, de attól még csalóka, mert valaki 1 másodpercessel is megoldja és így néz ki akkor kinek lesz igaza? Ott este néha főleg sietni szoktak, egy autó is elég.
2022-07-31 @ 20:52
Ezt senki nem oldja meg 1 másodperccel, mivel az autó fénye teljesen átszeli a kompozíció egészét ami legalább 2-300méteres szakaszt ölel fel. szerinted van olyan autó ami ekkora távot átszel 1 másodperc alatt? Tehát 1sec-nél csak igen rövid lenne a fénycsík, és a kocsi is rajta lenne a képen. Értelem szerűen nem 1000km/órával haladnak a kocsik az autópályán.
2020-03-06 @ 10:30
20/20 igazán egyszerű
2020-02-13 @ 16:54
18/20, kettőt sajnos nem gondoltam át rendesen.
2020-02-10 @ 07:54
Aki benne van a fotózás a annak könnyü. Nekem egy picit nehéz volt. Mindig tanul az ember,én legalább is. Nekem egy régi külsö fénymérős zenittem van.
2020-02-10 @ 09:06
Wow, külső fénymérős Zenit, olyat még a kezemben sem fogtam 🙂
2020-02-11 @ 19:21
18/20 az egyik hibámat pedig jól tudtam csak elbizonytalanodtam. 😀
2020-02-13 @ 08:16
15/20 Gyalázat.
2020-03-04 @ 07:32
19/20 becsapós!
2020-02-12 @ 07:11
9 🙁 Nehéz teszt volt.
2020-02-12 @ 15:21
18/20 abból 1nél félrenyomtam
2020-03-05 @ 01:45
Köszönöm a lehetőséget! Elég rossz lett az eredmény, de örültem annak amit tudtam.Csak 2 hónapja foglalkozom vele.
Remélem lesz még, mert ebből is sokat tanultam. 😊
2020-02-15 @ 06:22
Ez most nem sikerűlt.
Szégyen, 50 év fotózás után.
2020-02-12 @ 09:55
Van benne becsapós rész:)
2020-02-12 @ 14:45
15/20 ez egy érdekes teszt volt, tanultam belőle 🙂
2020-02-15 @ 19:44
11/20 van még mit tanulnom.
2020-02-13 @ 07:25
Tanultam belőle! 🙂
2020-02-13 @ 09:31
Jó játék. Talán még nyerek is?
2020-02-13 @ 23:44
10/20
Kezdőként nehéz volt!
2020-03-02 @ 08:17
18/20. A blendénél hogy tudtam elnyomni? 🙄
2020-02-10 @ 13:37
14/20 Ez tetszett! Sok ilyet, jó tanulásnak is.
2020-02-11 @ 08:47
18/20 jó kérdések voltak sajnos elkapkodtam… Remélem lesz még ilyen
2020-02-12 @ 10:30
12/20
2020-02-12 @ 11:47
19/20,oda kellett azért figyelni rendesen!
2020-02-13 @ 09:36
Az eredményt meg elfelejtettem beírni. Most potolom: 16/20
2020-02-12 @ 10:19
19/20
2020-02-12 @ 19:28
Még gyakorolni kell!
2020-02-10 @ 17:37
16/20, van még mit tanulnom, de nagyon tetszett a kvíz.
2020-02-11 @ 19:47
17/20 Jó kus teszt volt. ?
2020-02-10 @ 18:19
20/20 az elmélet fejben „megvan”, gyakorolni,gyakorolni,gyakorolni….?
2020-02-12 @ 07:14
16/20
2020-02-11 @ 07:57
20/12 de kettőt elnyomtam..??? sokat kell tsnulni
2020-02-11 @ 08:13
13/20…
2020-02-11 @ 08:36
18/20
Kettőt sikerült el rontanom…
2020-04-17 @ 08:18
12/20
2020-02-11 @ 08:40
15/20. Még nem tökéletes. De mindig van mit tanulni.
2020-02-11 @ 08:47
Egész jó kis teszt volt. Viszont egy kérdéssel akadt problémám, mert a fényképészet vagy fotótechnikai ismeretek szempontjából teljesen irreleváns. Ez volt az: „Milyen fényképezőgép látható a fenti képen?”
2020-02-11 @ 08:50
Volt egy kérdés, amire csak tippeltem (nem ismerem a Canont, nekem Nikonom van), de a többit tudtam.
2020-02-13 @ 23:42
50%
Nehéz volt számomra!
2020-02-11 @ 09:22
14/20 Volt amiről fogalmam sem volt, volt ahol figyelmetlen voltam. Hobbi fotósként egy-két kérdés nehéznek bizonyult.
2020-02-11 @ 09:33
16/20 Jó volt a kvíz, egy kicsit elkapkodtam. Lehetett belőle tanulni!
2020-02-12 @ 14:51
19/20 ? Örülök neki h már ennyit tudok. Egy éve sokkal kevesebb lett volna ez a szám.
2020-02-13 @ 07:56
Szakmailag jó volt a kvíz ,kettöt elkapkodtam.
2020-02-11 @ 09:38
16/20 pedig úgy érzem gyenge fotós vagyok, leginkább az automatikára hagyatkozom. Ehhez képest jobb lett, mint számítottam.
2020-02-11 @ 10:09
15/20 Van mèg tere a fejődèsnek nálam bőven, de szuper teszt volt, nagyon köszönöm!?
2020-02-11 @ 10:56
16/20
Még gyakorolni kell
2020-02-11 @ 11:11
17/20, néha elbénáztam.
2020-02-11 @ 12:08
Nem volt nehéz, ennek ellenére is tetszett.
2020-02-11 @ 12:21
12/20. nem a legjobb
2020-02-11 @ 13:07
érdekes volt
2020-02-11 @ 13:53
18/20… 🙂
2020-02-13 @ 06:59
19/20 A blendénél nem voltam biztos, meg is lett az eredménye.
2020-02-11 @ 15:55
17/20
Egy bizonytalan, kettő hiba=3
2020-02-11 @ 16:22
9/20 🙁 Számomra nehéz volt. Nem tudom a beállításokat, mikor mit kell használni. Fényképezőgépeket nem ismerem.
2020-02-11 @ 16:38
18/20 🙂
2020-02-11 @ 16:43
Nekem 20/20
Nagyon könnyű volt.
2020-02-11 @ 16:46
16/20.Oda kell figyelni,nem kapkodva kitölteni.Na én nem ezt tettem.
2020-02-11 @ 16:50
15/20.. Kicsit figyelmetlen voltam illetve azt hiszem frissíteni kéne az elméleti részeket is.
2020-02-11 @ 17:51
15/20..elkapkodtam 3-at ? Nem voltak nehéz kérdések! Egy kezdő fotósnak ezeket tudnia kell 🙂 Köszi amúgy, remélem lesz még ehhez hasonló!?♀️
2020-02-11 @ 20:53
17/20 meglepődtem! ? Jó kis teszt…
2020-02-11 @ 22:56
18/20. Jobban kellene figyelnem!
2020-02-11 @ 23:15
18/20 Tetszett.
2020-02-12 @ 00:04
Kedves Kvízkitöltők!
A mai napra (2020. február 11.) meghirdetett sorsoláson a 13.07-kor írt hozzászólás lett kisorsolva, így a szerencsés nyertes Dobay Erzsébet. Nyereménye a Fotózás lépésről lépésre e-könyv és a hozzá tartozó 2db e-füzet illetve a fotózás utómunkát bemutató videó! Az értesítő emailt már el is küldtem számára!
Remélem tetszett a kvíz mindenkinek, sokan írtátok, hogy tanulni is jó volt belőle!
Üdv!
Illés Dani
2020-02-12 @ 09:24
19.
Jó kis teszt.
Lehetne több ilyen?
2020-02-12 @ 02:23
Nekem csak egy talált (törött s megragasztott) Cmenám volt, elég több ezer képre (5 fióknyi!) aztán örököltem egy OLYMPUS CAMEDIA digital camerat D-535 Zoom 3.2 megapixel. Az utóbbiból több ezer gyönyörű felvétel PC-n (Plitvicei tavak [all in] „szép kertünk” képei és az életünk).
Nem lehettem sem természet-, sem asztrofotós, csak ember, „ombre”, teljes nicknevemen „S – ombre – ro” az Univerzum egyik legszebb galaxisa után, amelyet az IAU mindig a legszebbek közé szavazott!
A két nagy szerelmem mindig is a Természet és a csillagos égbolt volt!
Érettségi jutalonkönyvem címe: „A tengerfenéktől a csillagokig” – a tanáraim még tudtak valamit rólam! ?
2020-02-12 @ 08:19
12 a 20-ból. Néha elbizonytalanodtam, így persze nem arra kattintottam amire gondoltam eredetileg. De köszönöm a lehetőséget, mindig tanul az ember valamit ???
2020-02-13 @ 21:58
10
2020-02-12 @ 07:28
18/20. Sajnos kopik a tudás, de a gyakorlat nem.?
2020-02-12 @ 07:35
Amatőr fotósként és DSLR gépet bár manual módban szoktam használni, így az alapokat tudom, de volt amiben nem voltam biztos, és tanultam belőle. Szuper!
2020-02-12 @ 07:53
15/20
Azt hittem, jobb leszek ?.
2020-02-12 @ 11:25
17/20
2020-02-12 @ 08:08
20/20 De volt olyan kérdés amelyik első olvasatra majdnem beugrasztott?
2020-02-12 @ 08:08
18/20 Nem is rossz?
2020-02-12 @ 08:17
13/20 a válasz, ahhoz képst, hogy nem vagyok fotós:D
2020-02-13 @ 09:16
Elég gyenge lett vsn még.mit tanulni
2020-02-12 @ 08:25
20/20 trükkösek a válaszok, tetszett.
2020-02-12 @ 08:25
18/20
2020-02-12 @ 08:28
20/20 igaz nem most kezdtem a fotozast, 3 ev tapasztalatja es tanulas. Volt 1-2 furfangos kerdes ?
2020-02-12 @ 09:00
Nagyon jó kis kvíz volt, 20/20 🙂
2020-02-12 @ 09:07
Ez egy nagyon szuper teszt. Mikor jött levelében, azt gondoltam valami szokásos. De NEM!
Köszönöm a lehetőséget! ?
20/20 ??
2020-02-12 @ 09:41
10/20 nagyon jo kviz , köszönöm. Nagy hasznát venném a fotozas tudascsomagnak
2020-02-12 @ 09:50
Ez nagyon jó kis teszt! Sztem kezdőként egész jó lett. Gyakorlasnak remek. Lehetne több ilyen.
2020-02-12 @ 10:39
Jobb lett volna ha nem nyomok félrr amúgy nem volt olyan nehéz 🙂
2020-02-12 @ 10:02
15/20 Még több ilyet, nem árt az ismétlés!
2020-02-12 @ 10:08
13/20 Nem jó ,de nem is tragikus … (laikus/hozzánemértő)
2020-02-12 @ 11:35
18/20. Jó kis teszt volt. Köszönöm:)
2020-02-12 @ 10:52
15/20 …. az 5 rontott kérdésből egyet abszolút nem tudtam, a többi 4 rontást inkább kapkodás eredményezte, … de ez van, ha valaki nem gyakorol folyamatosan. Amúgy tetszett a teszt 🙂
2020-02-12 @ 12:18
20/20…aki egy kicsit is benne van, annak nem okozhat semmi problémát… 🙂
2020-02-12 @ 12:59
Jó teszt volt. Egy kissé elsiettem.
2020-02-12 @ 13:30
12/20…Jók voltak a kérdések, mert tanultam újakat. Tetszett, hogy a kiértékelést rögtön láthattam. Szívesen megismételném a kitöltését, hogy gyakorolhassak.
2020-02-12 @ 13:54
Ennél jobbat vártam magamtól. Van még mit tanulni 🙂
2020-02-12 @ 15:01
11/20
Bőven van mit tanulnom még! ☺️ De rosszabb eredményre számítottam.
2020-02-12 @ 15:18
17 jó válasz a 20-ból!
Szerintem a kérdések többsége tényleg az elméleti alapfogalmakra megy rá, néhány laikusnak nem könnyű kérdés van benne, mint az eszközfelismerések (hát én pont nem ezt rontottam el, hanem azt amit elvileg tudnom kéne :D)
A „Melyik blende beállításnál adja egy objektív a legélesebb képét? ” kérdés külön tetszik, mivel nem csak elrontottam, de azóta se értem, tehát rámutatott egy hiányosságra.
2020-02-12 @ 17:56
20/20! Örülök neki, jó játék volt!
2020-02-12 @ 18:14
14/20
2020-02-12 @ 18:17
20/20… 🙂
2020-02-12 @ 19:52
20/20 Köszönöm 🙂
2020-02-12 @ 20:58
15/20
2020-02-12 @ 20:59
10 jó válasz. Van hova fejlődni.
2020-02-12 @ 21:20
?
2020-02-12 @ 23:02
Vannak hiányosságaim, de azért nem rossz: 16 a 20-ból
2020-02-12 @ 23:13
szuper volt!köszi.19/20
2020-02-13 @ 00:00
Kedves Kvízkitöltők!
A mai napra (2020. február 12.) meghirdetett sorsoláson a 09.41-kor írt hozzászólás lett kisorsolva, így a szerencsés nyertes Henrietta. Nyereménye a Fotózás lépésről lépésre e-könyv és a hozzá tartozó 2 db e-füzet illetve a fotózás utómunkát bemutató videó! Az értesítő emailt már el is küldtem számára!
Jó fényeket mindenkinek!
Illés Dani
2020-02-13 @ 06:01
20/20 .Nagyon jó kis kvíz volt!Köszönöm! 🙂
2020-02-13 @ 07:33
17/20 Nekem 2 becsapós volt, vagy félreértettem. (Vagy csak keveset tudok??? :D)
2020-02-13 @ 07:49
16/20 az eredményem. Van mit tanulni.
2020-02-13 @ 07:55
13/20 van még hova fejlődni.
2020-02-13 @ 08:22
Ma is jó volt 😀 20/20
2020-02-13 @ 08:32
18/20 egyet konkrétan nem tudtam,a másik hibánál túl kombináltam és sikerült a rossz választ megjelölnöm.
2020-02-13 @ 09:04
20/20…Megérte annyit tanulni…:)
2020-02-13 @ 10:07
Van hova fejlődni! 🙂
2020-02-13 @ 10:27
15/20
2020-02-13 @ 10:31
20/18
2020-02-13 @ 14:20
20/20
2020-02-13 @ 15:01
19/20
2020-02-13 @ 15:28
16/20
2020-02-13 @ 15:33
19/20
2020-02-13 @ 17:05
18/20 nem rossz de jobb is lehetett volna, nem volt nehéz!
2020-02-13 @ 18:51
17
2020-02-13 @ 21:29
18/20
2020-02-13 @ 22:28
19 jó válasz a 20-ból
2020-02-13 @ 22:43
17/20
2020-02-13 @ 22:43
17/20
2020-02-13 @ 22:44
16/20
2020-02-14 @ 00:51
Kedves Kvízkitöltők!
A mai napra (2020. február 13.) meghirdetett sorsoláson a 21.29-kor írt hozzászólás lett kisorsolva, így a szerencsés nyertes Tábi Norbert. Nyereménye a Fotózás lépésről lépésre e-könyv és a hozzá tartozó 2db e-füzet illetve a fotózás utómunkát bemutató videó! Az értesítő emailt már el is küldtem számára!
Jó fényeket mindenkinek!
Illés Dani
2020-02-14 @ 08:52
Köszönöm! 🙂
2020-02-14 @ 07:44
14/20. Van még mit tanulnom :(! Kb 2 éve kezdtem foglalkozni a digitális fotózással. Első gépem anno Cmena 8M volt.
2020-02-14 @ 08:16
Jó volt, a következőre – ha lesz – jobban figyelek.
2020-02-14 @ 10:29
18/20. Egy kérdést nem tudtam. Milyen rekesznyílásnál a legélesebb a kép? A javítás fontos volt számomra.
2020-02-14 @ 11:50
9/20 Nem ártana elmennem végre egy kezdőknek való tanfolyamra 🙂
2020-02-14 @ 16:14
17/20 🙂
2020-02-14 @ 18:09
18/20
2020-02-15 @ 08:19
19/20 Ez kimaradt…
2020-02-17 @ 18:39
20/14 lett. Hát nekem is van mit tanulnom.
2020-02-17 @ 18:44
11/20. Igencsak nehéz volt, de kihívás. Köszönöm! 🙂
2020-02-18 @ 17:14
Amikor kezded magad elbízni, kijózanít a teszt.
2020-02-18 @ 17:29
10/10 Van még tanulnivalóm,de azért biztató.
2020-02-19 @ 19:59
Rendkívül butácska teszt volt, a kérdések 80%-át gyakorlatilag józan paraszti ésszel is meglehet válaszolni mert leolvasható a fenti ábrákból, még azoknak is akik sosem láttak fényképező gépet. pl: „Pontosan mi a legnagyobb tárgy a fenti képen?” …erre ott vannak méret szerint kipakolva a CMOS érzékelőlapok. Simán belehet volna rakni a középformátumot is melléjük ábrák nélkül, sokkal viccesebb lett volna a dolog! 20/20
2020-02-20 @ 22:13
Apám sokat fotózott Ő még maga hívta elő a filmeket, és készítette a nagyításokat akkor figyeltem, de én nem sokat fotóztam életemben, talán 10 tekercset régen, és vagy 10 éve gép sem nagyon volt a kezemben, bár az ismerősökét meg szoktam nézni, ezért a 16 talán nem rossz. Ma már csak néha egy-egy kép a telefonon.
2020-02-22 @ 17:32
Hát? nem is rossz eredmény.Remélem jól tudom hasznosítani.
2020-02-22 @ 17:35
Az eredmény lemaradt 18/20.
2020-03-02 @ 09:25
15/20
2020-03-02 @ 12:43
20/20 🙂
2020-03-03 @ 11:02
20/20
2020-03-06 @ 11:57
20/20
2020-03-09 @ 15:00
elég sok pontatlanság van benne
2020-03-28 @ 22:21
19/20 úgy, hogy a lànyom a fotós én csak nyomom a kioldó gombot aperture priority-be azt jóvan! 😂
2020-04-08 @ 09:35
12/20, van mit tanulnom.
2020-04-17 @ 07:59
19/20 azt hittem rossz lesz …de még van mit tanulni
2020-04-17 @ 08:13
13/20
2020-04-17 @ 09:03
15/20
2020-04-17 @ 09:13
17/20 egy értelmezési hibam volt az biztos🤪 de úgy gondolom, kezdő amatőrként ez egy igazán jó eredménynek mondható, nekem tetszett.
2020-04-17 @ 13:28
17/20, egyet félrenyomtam véletlenül
2021-10-27 @ 08:10
20/18 elfogadható, mér kopik az elméleti ismeretanyag 45 év fotózás után.
Köszönöm a gyakorlási lehetőséget!
2022-06-25 @ 22:50
A „Mi történik ha ISO 100-ról ISO 800-ra változtatod a beállítást?” kérdésre a helyes válasz 4x lenne. 100, 200, 400, 800 így csak 4x nagyobb lesz az érzékenység és nem 8x
2022-06-30 @ 11:22
Az egyes ISO lépések között kétszeres érzékenységbeli különbség van. ISO100-ról ISO800-ra három lépésben érünk el, s minden lépésnél kétszeresére nő az érzékenység, ezért kettő a harmadikon adja a végeredményt, ami 2x2x2 = 8. Tehát 8x a jó válasz.
2022-07-31 @ 20:46
Élveztem csak nagyon könnyű volt … lehetne még ilyen nehezebb kérdésekkel a tapasztaltabb fotósoknak is! 🙂 20/20